Hadistennek vérrel festett
Zászlói már lobognak,
Öldöklésre szenteltetett
Mozsarai ropognak.
Ott áll - talpig beborítja
A dörgő por fellege -
Az ellenség; s villogtatja
Kardját büszke serege.
Dühösködve már reánk üt,
Hullnak bajnok vitézink,
Halált terjesztnek mindenütt,
Ritkúlnak már rendeink.
A térségen elszéledve
Holt tetemek fekszenek,
Kik magokat felszentelve,
A hazáért vesztenek.
Jőjjenek vérszomjuhozó
Despotának zsoldosi,[1]
Már annyi veszélyt okozó
Törvényes vad gyilkosi:
Itt állunk mi Hunniának
Rettentő bajvívói,
A dicső magyar hazának
Igaz, hű pártfogói.
Mi Árpád szabad népei
Mi bátran megütközünk,
S régi vérünknek hívei
Vagy elesünk vagy győzünk.
Egy az élet, egy a halál:
Azt kérdésre kiveti?
Vagy előbb vagy utóbb talál,
A bajnok azt neveti.
Rajta pajtás! ne félj tehát,
Itt a választó határ:
A mit a jó szerencse ád,
Élet, halál legyen bár.
Tekints dicső nemzetünkre,
Öld vágd az ellenséget,
S diadalmunk hoz nevünkre
Dicsőséget, életet.