Nézd csak, barátom, a fejér mezőn Hazát kiáltva hány vitéz tünik fel! Agg s ifju kor, sőt a szelíd nem is, Külön zászló s paizs mellé szegődve,
Harczforrón állnak s gőgösen pörög Kezökben a lud-hordta dárda. Nagy Árpád s dicsőség! jelszavok. Mi lesz Ebből? kevés ugyan, de éppen
Elég a czélt bagolyének között Elásni. - Nem, nem! ez kaján itélet. Hősvérökhöz hívek maradtak ők: Egymásra törnek, és mily lelkesen
Tudják a hajdant a mostannal összeszőni: Nem szembe küzdnek, szív szív ellenébe, Hanem csak messziről, mosolygva sőt Dicsérve egymást holtig csipdezik.
Kivül nevetnek - benn búsan zokog Az árva nyelv: védőktől tipratik. Boldog végzés! mikint előmenénk! Pedig rosz lábbal mesterség haladni.
Nézz szerte, vak barátom: mennyi szép Virág tenyész! s alig kél koszorú Még rajta! légyen bár minden levél Más országból, annál szebb s tetszetősb.
Hamar csodás mű lesz, ha ismerik A kertészt; szinte úgy, ha sejtik, Hogy egy választott izzadott felette, Sonetteket láthatsz csigás tagokkal,
Érzést ne várj: elég ha láthatod; Stanczák röcsögnek, és ódák sziszegnek, Drámák kelnek, hol a magyart dicsérik. De nem festik. ”Ne vádold; jó az, a mi
Tetszik.” Hát még az ének árjai Hány andalgó szivet rettentnek el! Szép a művészi pálya, mindenütt Rokon szivet talál, csak egy szelíd
Hang süljön el, már ezreket hevít, S érzésre, mint utánozásra vonz. Ha kérdezem: mutassatok müvészt? “Honáruló! fuss iskolába” - szólnak -
“S tanúlj adálni: már ha egy megye Hatvant ád, egy ország mennyit nevel! Néhány emberkét látánk a görög Földön, nálunk minden Tekintetes tudós.”
A nagy Horáczot hányan tisztelik, Tudván, hogy a farkas sem ette meg, Mikor - nem volt éhes. Latánt, latánt Kövesd; dicsőbb a régi, légy majom!
Igy zúg egyik rend, s nem hiába; Tudják miért: a leczke régi, Uj a világ. - De hála tisztuló Korunknak, vannak emberink, a kik
- - minden halmon müvészt Látnak, s azért is annyi tömjént Hintnek fejökre, hogy már szédelegni Kezdnek, s jaj a szegény fülnek, ki minden
Hideg könyvben nem hall kész fülmilét. Fellép a dictator s azzal ledörgi: “Miért nincs füled?” körülnéz, s toll ragadva Egyet vonít - s utána számtalan
Torok kiált: be szép! vagy: Mily gonosz! Ő mondja, nem kell ok -
Cookies on Poetry Cove