Leszállsz te is kecsegtető sugár! Ki rég borult egemre feltünél, S ujonnan a remény lágy karjain Biztatva szép álmokba ringatál!
S habár csak messziről mosolygtanak Felém búszenderitő bájaid, Bátran megvivtam a jelen hiányait, Magas bért sejtve kebleden,
Örömszinben, vezércsillag gyanánt Lebegdelt képed napjaim körül, S bájképzetim fellengve bolygtanak Jövendőmnek derengő tájain.
“Elég merész sziv! vég határod a remény, Ezen tul a szegénynek nincs java; A szépség felhőtlen tetőre vágy, Birtokhoz csak szerencsés juthat el.
Némulj meg, és tanulj lemondani. Nyugasztalódj belső világodon: Örökségül tündéri álmokat, Nem földi jót adának istenid.”
Igy dörge rám küzdőre egy hideg, Egy vak szokáson szentesült erő; Érczkormányát vadon zajogtatá, S habok közé sülyeszti partomat;
Mély örvényt vág frigyes pályánk között, S kinézteim homályba oszlanak. S te még egyszer ragyogsz felém kegyes! Gyötrelmem titka lángol könnyeden:
“Áldozz! ez élet a földé; a rény Pálmája vad tövis között virul. Győzz türve!” igy vigasztalál, s azon Kinos perczben viszonszerelmed
Vallása reszket bibor ajkidon; S mit a boldog nem nyerhete, A szenvedő alélt szivén remeg. - Elválsz; s utánad ah haszontalan
Nyilong karom; tompán zug el szavam A puszta téreken; letünt az égi kép, Csak könnye reng keblem hullámain: A multnak bus, komoly emlékjele.
S miglen borulva veszteségemen A távolt méri lankadó szemem, Szelid fény leng körül; lágy hangzatok, Mint a lantnak homályos zengzeti,
Gyöngén ihletve szerteömlenek; S egy bájalak világos szárnyakon Csendes méltósággal lebeg felém. Nem földi kényt lövel tekintete,
Szent béke ül felséges homlokán, S a merre lép, az ég malasztja kél. “Te hiv valál, s vesztél; fel csüggedő! Sorsod csak a mulót ragadta el;
Lángzók maradnak a rokon tüzek, S a por felett buzogva érlelik Tisztult lényök nemesb tökélyeit. S ha a világ, ha vad korod szilaj
Dagálya éltedet zavarja, jer Berkembe; myrtusim hüs árnyai Ölelnek ott, s az ének szelletin A hiv körébe szállva, részvevő
Érzelmim enyhülsz.” Igy a mennyei; S mig dalra ébredt lantom hurjain Bus hangok rezgenek, lelkem vidul, S a sziv zajongó habja csendesül.
Cookies on Poetry Cove