A zápor ömlik; nem megyen misére,
S nem láthatom, mint lépdel, ablakomból, -
Nem, mint pillant rám, titkon-kedveltjére.
Oh nap, derűlj ki, s kedvezz a buzgónak,
Hogy ájtatosságát elvégezhesse;
De kedvezz nékem is, a lángolónak!
Ki jő? - Cselédje Hébém visszahozza.
Keresztet vont a könyvben e sor mellé:
„A hű leány barátját sohajtozza.”