„Milliók közt sincs egy, kit a fene
Vak Ate ekként vett volna szabdalásba.
Ha megdühödve kapkod olykor másba,
Segélni azonnal kész az istene.
Ah engemet nem véd őellene
Sem ég, sem föld! E szörnyü bajvivásba
Lankadva dőlök újabb lankadásba,
S nincs ír, mely sebemen enyhítene.”
Megszánta éltemnek Eros kínjait,
S mond: Én enyhítem akit Ate sújta,
S bérűl ölembe tette le Sophiet.
És ím, mióta ő nékem áldást nyújta,
Bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
Nem érzem a vad csapkodásait.