Veszett idő! veszett erkölcs! veszett poesis! Nem kell nekem, ha mérget hoz, a lépes méz is. Egy a szép s jó, egy a rosz s rút, mond a morál, Pedig hamis ügy mellett az nem perorál.
Hiába szól őellene az új aesthesis, Csal a ravasz, bolondnak jó még a fapéz is; Őrizkedjél ettől, keresztyén olvasó! És ahol maszlagot hint ez, ne mulass, óh!
A rossz madár a szentet is bépiszkolja; Ha vétek is, elég hogy szép, ezt gondolja. Am nézd a piktort, mint festé itt ezt az angyalt; Tudom, ezért Lucifernél sok szurkot falt.
Térde felett, ugyan festve vagyon a gomb, De félrecsúszott a lepel, s csupasz a comb. S ím Eszter asszony a szemmel, nézd, még azt is látatja, Amit nagy gonddal eltakart szemérmes patyolatja.
A piktor szép emlőt akart és szép combot látatni, Mintha el nem kellett volna a képen takartatni. És mintha, ahol ők vannak, nem volna váll és csizma! Ah ennyi rosszat szűl az Aesthesis s a Schizma!
Mely vétkeket tanítgat a nézőknek a theátrum, Arról jobb nem is szóllani, mert az mind crimen atrum. Nem volt ez így míg szóllhatott a Molnár Albert, Ki sok országot látott és igen sok tengert!
De még akkor tisztelte a nép a Morált, S az Aesthesis a rossz mellett nem perorált. Még akkor minden azt hitte, hogy szép a jó; Most megforditák, Keresztyén hív olvasó!
Nem kell, nem kell, ha mérget hoz, a lépes méz is! Veszett idő! veszett erkölcs! s te mételyünk, oh átkozott Aesthézis!
Cookies on Poetry Cove