Mint az éjfélnek óráján
a lebbenő árnyékok
temetőnk ősz kápolnáján
tolódnak, s nyög hajlékok: -
Mint a Kisértet sírásra
meglapúlt setét liget
csúsztatja el az egymásra
pergő szellőt, melly üget:
éntőllem is keservemben
minden úgy vonúdik el,
elfúltak vérző szivemben
báj s öröm míveikkel.
Haj! itt hogy ég! az szörnyeteg,
Tirán az, ki ezt tette???
Nem, zokogja a fergeteg
lelkemben; felelet: Te.