Szép Kedves, aludj csendessen, hogy álmod édes lehessen: én itt a setét hívesen, Kedves, dúdolok!
Álom, álom, szép lepleddel szendergő Kedvesem fedd el! én, míg sziszerre gerjedel, néki bókolok:
Csendes Éjj! rengesd öledbe, Árnyék-pólyád közé tedd be, olvaszd fel lehelletedbe gyenge gondjait -
Fél-Hold tövisses súgára, ne törj Kedves arcájára; minden lélekzetit már a hívség ójja itt. -
Balzsam-illatot lehelő híves nyár-éjjeli szellő, térj ki szőke fürti elő’ - hunyj, Zephír-sereg! -
Szenderedj el szívreható jajjoddal párod sirató gerlice! hisz az altató nesz is szendereg. -
A Magyar Olimp’ világán, hol olly álmos még a drágán vett Homálytol fedezett Lét, Fény, minden hozzád közelét!
Hol két pólust vévén egybe, csak egy ponton akad Kegybe, s Rénybe Lelkem (elragadva Istennét lelek magadba)
nem Látott! de egy Ideál, melly esmérten előttem áll - Távol Lét! de egy mennybeli érzéssel szeszedtöl teli!
Képzelődésemnek árva országát feléd kitárva látom a semmiségen túl, Dics-oltárod miképpen gyúl.
Számtalan koszorú rajta, mellyet Pannónia hajta tapsolva lengő fürtödre - Istenné tett illy idődre! -
Istenné (D.** keblében, kedvelt kertednek ernyében, hol varázsló Tryposzod áll, mellyröl egész Haza csodál -
ott, hol pompás Laurosod alatt vidám Geniusod téged mutat, mosolyogva szokott enyhelyedre rogyva -
hol hozzád törvén, a görbe ágocskák közt, esik tőrbe a nyájjal dalló magadat idvezlő szép alkonyodat).
Feléd akartam haladni számos koszorúdhoz adni még egyet, kicsinyt, számodra tévén buzgón zsámolyodra:
Akkor lódítá egy csergő visszhang hozzám a kesergő Özvegyed bájos siralmát - részt véve érzém fájdalmát -
Akkor, hogy csekélységemet felejtvén, üdvözletemet hozzád emelném, Klavírod akkor zúdúlt fel, hol írod:
“Aranyfürtű Apollómnak” - Oh, a szerencsés Apolló karjai közt illy Lantoló! Csak azólta írígyelem
Istenségét, hogy ezt lelem: “karjai közé rogyok” sat.
Cookies on Poetry Cove