Tomi

Nehezen szánom rá magam hogy a lelkemen könnyítsek S meggyónjam önmagamnak dadogó szavakkal a bűnt Mert bűnnek számít e kemény és harcoló korban a részvét Ha nem arra való s elismerten szomorú tárgyra pazarlod

Mint amilyen az emberi balsors és munkanélküliség Láttam meghalni kórházban és harcban és vesztőhelyen is Embertársaimat és megesett hogy meg se sirattam őket Szórakozottságból vagy mert túlságosan figyeltem rájuk

Önmagamat képzelve helyükbe s önmagát nem siratja az ember Még a haldokló körül is csak a rokonok sírnak ő maga nem Erre hivatkozva kérek feloldást a gyenge és ostoba tettért Amit azzal követtem el hogy én aki sírni nem szeretek

S nem is sírtam már régen most mégis elpityeredtem Kimulni látván borzas kis pincsimet bizonyos Tomi nevűt Hogy történhetett ez szeretném valahogy elmagyarázni a dolgot Úgy tessék venni hogy negyedik éve tartozott Tomi hozzánk

Afféle családtag aki jól érzi magát s éli világát Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromraesem Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz

Amitől Tomi mordul még kettőt aztán elhallgat érti a szót Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától

Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok Aggódó ösztön hogy bemászik valaki s megtámadja önöket Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól

Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyűlöletet Így csóvált és lihegett és morgott Tomi ha rákiabáltam Vagy néha elszántan s végképp elkeseredve vissza is feleselt

Hogyha rosszkedvemben elkergettem mikor nekemugrott örömében Vagy jókedvemben csúfolva én is ugattam vau-vau mint a kutya Visszacsaholt bizony ilyenkor elképedve s felháborodottan Hökkenve hátrált nekem ugrott füle reszketett mint a levél

S az volt írva tincsek alól kifeketéllő izgatott két szembogarába Hogy ez már mégis csak példátlanul esztelen és gonosz ügy Mért ugat ön hiszen ön nem kutya miért alázza meg így Önmagában az embert s a kutyát bennem és azt hogy én ugatok

Hiszen ön jól tudja különben hogy nálam ugatás és verdeső farkam Ugyanaz ugyanaz mint mikor ön kedvesen azt mondja szeeervusz Tomikám Na gyere ide buta kutyám na gyere na azért ne egyél meg Ugyanaz ugyanaz verdeső farkam és ájult lihegésem

Ugyanaz a szeretet csak felfokozva százezermilliószor Mert nekem nincs egyebem én csak lihegéssel és csaholással És kilógó nyelvvel és összeugrálva és vinnyogva és körbepörögve Mint a tébolyodott én csak úgy tudom azt kifejezni

Azt a minden földi gyönyörnél mámorítóbb örömet A szeretetnek és szerelemnek minden más ösztönt elsöprő viharát Amit én érzek válaszul ami bennem válaszol a szeretetnek Pirinyó kis derengésére mikor ön azt mondja nekem na jól van Tomi kutyám

Hogy túl éhségen s életvágyamon túl ujjongjak és ugatozzam Itt vagyok itt vagyok itt vagyok halleluja ember-gazdám én uramisten Itt vagyok itt vagyok engedd hogy meghaljak a szeretettől Hát csak azért mondom nem szép játék csúfolni a csaholást

Ez reszketett és dobogott abban a bundapamacsban Ami Tomi volt olyankor mikor én ugratva megugattam (Csak még fenti szavaknál is zűrösebben és ködösebben) Persze utána rögtön elfeledte ezt az egész haragkitörést

S hajlandó volt összenyálazni s szájábavenni egészen Minden emberi lényt aki méltatta észrevenni személyét Áradozó boldogságában nem azért hogy vérét igya mint a vadnak Hanemhogy nyálával és testmelegével óvja s szeresse mint anya a kölykét

Aztán futott is már fontoskodva szaglászni a sarokköveket Mintegy jelezve bocsánat azért én mégis csak kutya vagyok Pálya és foglalkozás szerint és hivatalból és hivatásból Más a kötelesség fajtámmal szemben és más megint a passzió

Szenvedély és szerelem egy magasabb eszme szimatja Olyasféle mint önök számára a művészet meg a vallás S mégis s mindezeken túl az volt állandó benyomásom Hogy Tomi csöppetse elfogult az emberi fajta javára

Gyöngéinket jól ismerte s jellemünk furcsa hibáit S külön-külön úgy bánt velünk ahogy jellemünk követelte Tudta ha Gabi szól rá Tomi takarodj le az ágyról Attól nem kell ugrani mindjárt elég ha úgy tesz mintha akarna

Gabi szórakozott nem is figyel egy verssor jár az eszében Perc mulva majd odamegy és megsimogatja az ágyon Ám ha Julis mondja na Tomi készülj most jön a fürdés Már az ef betűnél ugorjon s bujjon a pamlag alá

Nem mintha ezzel el lehetne kerülni azt ami végzet A gyűlölt szappant s az egész keserves csutakolást (Amit egyébként férfiasan tűrt mint orvost az úri beteg Akkor is ha különben nem nagyon hisz a tudományban)

De késleltetni lehet “csak idő miért az ember küzd s haladék” (Ezt Shakespeare Brutusa mondta s egyebek közt Tomi is) Pontosan tudta Tomi ki a jó ember nem büntetőjogi Szempontból de igazán s ki a példásviseletű rosszember

Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre Akiről tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben Nem lustaságból mert pillanat volt neki hat emelet Gavalléros ravaszságból hogy az illetőnek örömet okozzon

Volt Tominak mindezen kívül sok bonyolult magánügye is Főként nyáron mikor nyaraltunk Verőcén és a Balatonnál Kettőre jól emlékezem az egyik egy Szuszi nevű Ronda kis fekete szutykos és ostoba szuka volt ez volt a nagy szerelem

Emiatt állt ki harminc hímmel s szerzett véres sebeket Másik egy nyafka és hisztérikus kis fehér úri dögöcske Reménytelen ábránd mégis miatta hagyta el kétszer a házat Reggel jött haza nem mert éccaka szólni hogy beeresszék

Sunyin és behúzott farkkal bűntudattal bujt el előlem Jól emlékezett rá mit mondtam neki este Tomi ha elmész Azzal a pincsivel zárva találsz mindent csavaroghatsz az éjjel Ám ez is elmult Tomi fölött nem hagyott mélyebb nyomokat

Járt és kelt és futkosott s délben ha hozták a terítőt Odaült a falhoz símulva mindig egy bizonyos ponton Rezgetve farkát várt és figyelt minden mozdulatot S csak akkor hagyta ott őrhelyét mikor már mindenki leült

Akkor jött közelebb megállt a székek előtt és nézett várakozón S csak ha túlsoká nem vették észre vakkantott rosszaló hangon A Verpeléti úton Tomit mindenki szólongatta szerette Ő csak a farkával jelezte jó-jó tudom hogy ön kicsoda

Meg se fordult most dolgom van de ismerem és kedvelem önt Bohémhírű kutya volt Tomi alapjában csakugyan az is volt Néha hazulról a kávéházba szaladt el utánam Ha kergettem visszafutott de a sarkon megállt és várt gyanakodva

Hátha meggondolom behívom egy feketére vagy csevegni kicsit Bohém jóhiszemű szaglászó mindig kíváncsi bizalma okozta Élete döntő és megrázó eseményét is tíz nappal halála előtt Hogy elfogta a sintér s négy napot ült kutyabörtönben

Amire itt most bővebben kitérni egyrészt nem akarok Másrészt mult héten őmaga referált erről a szombati lapban Ami aztán történt én csak arról számolok itt be Hazatérte után mindenki rögtön mondta s beszélte a házban

Hogy Tomi kedélyét döntően feldúlta a drámai lecke Csendes lett és udvarias otthonülő nem szökdösött el Ha közeledtem nem feküdt rögtön hátára szokás szerint Hogy csiklandozzam amitől ínyét mutogatva röhögni szokott

Ülve maradt komolyan rámnézett aztán nehezen indult Kétszer még ott volt lent az uccán a szép őszi derüben Szaglászott is keveset de már nem kellett lármázni és könyörögni Hogy tessék hazamenni ment bizony szó nélkül és szótfogadón

Harmadnapra reggel szólogatom valahogy hiányzott a hangja Harmadszorra felelt a szekrény alól rekedt köhögéssel Csalom elő nagynehezen jön vánszorog ül a sarokba Hisz ez a kutya beteg vigyék át Farkas doktorhoz azonnal

Magam nem érek rá sietek rengeteg restancia aznap Délelőtt tárgyalás ebéd Pesten este meghívás hajnalba lefekszem Másnap újból a harc süket vagyok semmiről nem veszek tudomást Harmadnapra (megint) kábultan ébredek tíz óra zúg a fejem

Hirtelen átnyilal agyamon ülök fel hé mi van Tomival Jaj nagyságos ur mintha végét járná már csak szuszog az a drága Azt mondja az orvos szopornyica vagy a tüdővel valami Kapott injekciót én is borogatom ott fekszik a zugban

S már hozzák is be Tomit gyolcsbatakarva s mint egy törött cserepet Letették ágyam elé s a pillanatban mikor fölébehajoltam Mintha nem is véletlen volna a szomszéd lakás vékony falain át Csend lett elhallgatott a rádió nyekergő reggeli muzsikája

Csend lett de nagyon csend mert a nedves rongyok hevederében Tomi már alig pihegett hasa és álla kushadva elernyedt Csak tompora rándult még kínosan mint egy eltaposott fejü Nagy hernyó selyemhernyó ami már nem fog begubózni soha

Fekete hű szemeit is betakarta már valami vöröses lepedék S a csendben perc mulva szóltam rá Tomi s magam is összeriadtam Hogy milyen magasan s vékonyan s kámpicsorodva jött ki torkomból a hang Tomin kis remegés futott át de a farkát már nem tudta felemelni

Füle mellé fektettem a tenyerem s ekkor elomló erőfeszítéssel Utoljára még tenyerem öblébe belehajtotta néma fejét Picit mozgott benne elhelyezkedett mint aki most végleg igy marad ott S még éreztem amint átküldte ereimbe testének utolsó melegét

Tomikám súgtam mégegyszer s tulajdon hangomnak idegen És távoli távoli és régfeledett muzsikájától most már kiszivárgott Szememből a könny egyetlen csepp amitől egyszerre minden Egyszerü lett és meleg és otthonos és érthető mint maga az élet

Most már értettem mit jelentett Tomi vad és haragos ugatása Mikor azt magyarázta vele szavakon túl hogy nem az étel S nemcsak az ösztöni érdek köti hozzánk hanem valami más Tenyerembehajtott haldokló feje melyben már nem volt semmi kívánság

S szememben az a kis nedvesség egyszeriben összefolyott S most én még e könny fanyar utóízével tünődő szemeimben Mondom el önöknek bizony mondom nektek mit tudtam meg Tomiról Mindazokon kívül amit ugyis tudni lehet egy pincsikutyáról

Bizony mondom semmi több ez az eltűnő semmi kis élet tenyeremben Semmi több maga a tiszta szeretet és mégkevésbé kevesebb Ugybizony az a bizonyos szeretet amit áhitatos önkívületben S marcangoló harcokban szomjaz és áhit és keres az emberi lélek

Hogy égessen mint a csipkebokor s tátogjon mint Ferenc halai Ime itt fekszik ilyen egyszerü és picike és tisztán ragyogó Mint százezer mázsa szurokércből kilugozott rádiumaktivitás Semmije sincs neki nincs esze és lelke sincs csak szeretet

Nincsenek gondolatok s már ösztönök se csak szeretet van Élete sincs már nem is akar már élni csak szeretni akar Ész nélkül lélek nélkül ösztön nélkül élet nélkül való szeretet Bizony mondom magunknak is emberek ugye milyen jó volna

Szeretni tudom én szeretni akarunk egymást szeretni nem mimagunkat Egymást és nem azt az unalmas én-valakit akihez láncol az élet Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni másvalakit nem sírni magunkért Tudom jók vagytok gyerekek jók a gonoszságtól eltorzult lárva mögött

Várod már ugye várod gyilkosom várod már a halálom Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni de hogy sirsz, amig élek Ugye várjátok már mind velem együtt hogy tudjatok végre szeretni Meghalni ugye meghalni hogy szeressetek és sírjatok értem.