Szép

Szemben egy bérkaszárnya volt Oldalt piros postaszekrény A járda szélén, ahol megálltunk Az eső alattomosan szitálni kezdett

Én a toronyóra felé sandítottam Közben, hogy mégis mondjak valamit Szórakozottan és félig tréfásan Udvarolni kezdtem, hogy milyen szép

Mindenféle pongyola hasonlatban És akkor, ahogy hirtelen ránéztem Meghökkenve torkomon akadt a szó A szemehéja lehunyódott és rebbent

És a szája kerekre ki volt nyitva Mint egy kis csuka, ahogy kapkod a víz felszínén levegő után Meg egy fürjecskefióka, ahogy Piros bársonnyal kibélelt torkát tátogatja

És mint a selyempapír hajnalkavirág Ahogy csapja az eső és bután szomjasan Remeg és inog és kifordul és hagyja verni magát Mert akkor én már közelhajolva,

Tágrameredten a kiváncsiságtól És vadul és mohón és kegyetlenül Dícsértem és magasztaltam Hogy milyen szép és gyönyörű

Képtelenmód túlozva, fantasztikus szavakkal És a szárnyas szó, csapkodó, százkarú korbács Vastagon és langyosan Csurgott végig az arcán az esővel együtt

Ami most már komolyan megeredt És szemmel és szájjal beszívta és megduzzadt És már igaz volt minden szó, amit mondtam És akkor ijedten elhallgattam

És sarkon fordultunk és köszönés nélkül kétfelé szaladtunk Sandán nézve kétoldalt, hogy látta-e valaki Részeg madarak dobogtak Nekilódulva, akadozva, elakadva.