Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg Karácsony van, de nekem nem kellenek olcsó fenyőgallyaid Hazug viaszkönnyet ne sírjon a karácsonyi gyertya Meg nem vesztegetsz cifra csecsebecséddel
Rántsátok le az asztal vacsorázó fehér terítőjét Fekete posztó van alatta, két gyertya ide és feszület Krisztus törvényszéke elé rángatlak, hívlak tetemére Ennek a gúzsbakötött és megtört valaha isteni szívnek
Milyen boldog voltam én ennek a századnak elején Nem magam miatt szegény voltam és magamrahagyott De volt valami példátlan izgalom és remény a levegőben Készültünk valamire és vártunk valami Meglepetést
Aminőt soha még hinni se mert a világ Egy nemzedék se, mióta Cromagnon s a neanderi völgy Ködös reggeleit elhagyta ez a földre lepottyant Valami idegen bolygóról idekerült különös féreg, az ember
Hasonló s mégis egészen más mint az ittlakó többi barom Remegett minden ebben az ünnepi várakozásban Mint a gyerekek, mielőtt megszólal odabent a csengő Én magam sejteni véltem azt is, mi lesz az ajándék
Homályos célzással régen ígérte már sok kusza jel Idelent a Földön és fönt a csillagos Égen Ezt a csákót és kardot, ezt az isteni kinevezést Hogy mostohatestvéreink fák és krokodilok
Közt a legifjabb s nem is a legjobb és legügyesebb Az a fajta, amelyhez tartozom véletlenül én is Hogy éppen ez kapja kezébe amire mindnek foga vásik Kényre-kedvre örökbe a Nagy Mennyei kirakatnak
Legszebb játékát, ezt a nagy Lapdát, aminek Föld a neve S amivel játszani már nem akar többé aki csinálta Gyönyörű lapda, éppen nekünk való embergyerekeknek Nem olyan nagy mint a Nap például, de nem is oly forró
Ujjunk meg nem égeti s tele van gyönyörű rajzzal Erdők és tengerek és hegyláncok csupa színes ábra Hókristály és vízirózsa és északi fény gyönyörű S miénk lesz az egész, tehetünk vele ami tetszik
Belebujhatunk vagy kihajíthatjuk nagy ívben a térbe El is ronthatjuk, megnézhetjük a szerkezetét Mindenki lázasan készült ennek a századnak elején Erre az ünnepi napra, mikor az ember lesz úr a világon
Kezdtük szemügyre venni alaposan ami majd miénk lesz Hogy tudjunk bánni vele, ne legyen fennakadás Élvezni, élni, csinálni minden pazar örömét Egyikünk a hal siklását figyelte a vízben
S eltanulta, hogyan szed ki a vízből levegőt Másik a madarat röptiben nézte ravaszdin S másnap maga is harsogva felröppent mint a madár Harmadik tettenérte a Láthatatlan Sugarat
S déli időben fényes nappal megjelent a kísértet Félelmes csontváz eleven testünk lágy kérge alatt A negyedik és ötödik közellé tette a távolt Megfogta az időt, eleven lett mozgó vásznon a mult
Aladin csodalámpája hangot varázsolt a füledbe S tudtad Szaharában most sírni a sárga sakált Tündérmese csizma hétmérföldes hipp-hopp ahol akarok Így kavargott négy évszak négy díszlete közt a Darab
Mennyei Színjáték és csupa emberi drága szerep Énnekem is volt szerepem húsz évesen ilyen fiatalon Készültem rá még mielőtt látni tanult a szemem Hogy a prológust majd én mondom el, ha kezdődik a játék
Egy reggel, jól emlékszem, a Halley üstökös éppen Fönt libegett halványan hajnali égi mezőn Jöttem a réteken át gyalogost Rákos felől fútt a szél S komponáltam az Ódát nyurga nagyszájú kamasz
Mint akinek nincs, nem is lehet más dolga csak ez Ódát harsogni, ódát a Századhoz, mámoros ditirambust “Én múzsák ifjú papja” vagy Rotterdamus Erasmus Ennél is szebbet, ujjongóbbat és szabadabbat
Eldicsekedni fennszóval, hogy necsak az élők Hallják, hallják a holtak is régi temetői rögökben Da Vinci Lionardó és Daedalus és Shakespeare és Verulami Bacon Pár semmi évezred iskolatársa és tanulója
Hogy szárnyas szavaik zúgó szárnyakká átalakultak S nem kép és hasonlat immár a büszke beszéd: repülés! Mert félórával előbb láttam két földi szememmel Dagadni és dudorodni a földet s horpadni a mennybolt
Kupoláját ferdén libegve s futni alattam a felhőt S nem rímek és szavak és muzsika részegített meg Nem szédített látni káprázatot olcsó borával a Szépség Ez a Valóság volt, ez a vászonból tákolt monoplán
Minden szépnél szebb, minden Igézetnél igazibb Igézet Hogy győzni fogunk diadal diadal diadal minékünk S ha a mennyeknek országa nem száll le a földre Majd érte megyünk mimagunk s “lészen éj és nap
Hat nap és hat éjjel s a hetediken megpihenünk” Így volt ez s még aznap délután szép kedvesemmel Ültünk a budai cukrászda hűvös terraszán S álmodtunk kisdedet aki majd megéri ezt a napot
Gyalázatos század, mit tettél mire a kisded megszületett December közepetájt karácsony előtt tizenhetedikén Százezer ember hörgött Mazurnál a jeges pocsolyában S kedvesemet elvitte mint meg vagyon írva
“Gyűlölet és téboly mocskos magzatja a dögvész” Országok tépték s marcangolták egymás húsát mint az ebek Aztán csönd lett, a megtépett föld sebeit nyalogatta Sok-sok év mulva tértem magamhoz egy árokban valahol
Ahová dobott a földrengés s elindultam keresni helyem Kábultan még roggyanó térddel és betörött fejjel Keresni a kedvem és hitem és hetyke bizalmam Hová tettétek mi ez miféle világ lett
Hol a kerek asztal aminek gazdáját dícsérni akartam Köszönteni dallal miféle arcok ezek a régi helyén Ostoba gúnnyal hallgatnak ha szólok nem értik a nyelvet Köszönök és nem is felelnek torkomon akad a szó
Ég felé nyujtom tenyerem hogy eszükbejussak Összenéznek s alamizsnát tesznek belé azt hiszik koldulni jöttem Mennék már innen repülnék fönt berreg valami Aranyat csempész a gépen a bankár át a határon
Vagy valami bombát a háborúra spekuláló iparos Messze suhan már nem érem utól összeesem az ucca kövén S már nem tudom eldadogni vádoló végrendeletem
Cookies on Poetry Cove