Érdi erdő

Tizennégyéves voltam ezerkilencszázkettőben Sovány kisfiú mint most Ferenc Gedeon a fiam Zöldszemű és tűzbenégő szétálló fülekkel Amik úgy hegyeződtek mint epekő szárnyak

Nyaralni Helén nénivel Érdre kerültem Fiatal kis erdő volt ott mindjárt a ház tövében Katlan mélyén akkoriban öblén egy Duna-kanyarnak Régi török torony állt közelben a mezőn

Valamikor Hamzsabég volt a falucska neve Mindez olyan regényes volt és furcsa egészben Hallgató régi mező és az elhagyott erdő Melyben heteken át nem láttam eleven embert

Enyém volt az egész s napjaim úgy teltek akkor Könyvekkel és vajas zsömlével reggel lefutottam Világoszöld és zsenge volt az egész ifjú liget Mint azokon a szép halvány angol pasztelleken

Olyan nemesen szűzi és tejes és vajas és csendes Járkáltam a fák közt mint valami dómban Hónom alatt Heine szerelmi dalaival Amikhez képek voltak Loreley és Kitty szerelme

S a kevlaari búcsú “gelobt sei’st du, Marie” S a fák koronái közt repdeső zöld bogarával Szórakozott macskaszememnek ringtam előre S motyogtam szép magyar szavakat és rímeket

Negyven Heine-verset fordítottam így le magyarra S ha megvolt egy félhangosan elmondtam a fiúknak Csodálatos ünnep volt az hallani szóval Hogy magyarul is muzsikál szavak örvénye mögött

Az a mély és idegen és félelmes messze varázs ...Keresztúton temetik Ki megölte magát Egy kék virág virul ott

A Golgotavirág... Mondogattam magamban és haraptam a zsemlét Aztán a tisztáson leheveredtem a jószagú fűbe Érdes és reszelős levelén a fűnek suszterbogár tornászott

Zizegett a lomb fölöttem elfogyott a zsemle Beírtam a verset keményfedelű barna füzetembe S mentem a morzsákkal etetni fiókáimat Ugyanis napokkal előbb egy törpe bokorban

Rigófészket fedeztem fel hat kicsi rigóval Csillag alakban befelé összedugott buksi fejek Mint kerek tollseprő aludt és pihegett az egész S hogy elámultam mikor a neszre ahogy

Félretoltam az ágat mint valami gép Drótonrángó szerkezet mind a hat pici fej Hirtelen kinyílt és csipogott és tátogva úgy meredt Becsukott vaksi szemek bársonybélésű torok

Rájöttem azt hitték rigómama az Nagyon meghatott ez a naiv bizalom A várakozó torkocskákat nem hagytam várni tehát Két körmömből rigócsőrt formálva benyomtam

Mindegyik torkocskába egy pici morzsát Slukkolták vígan s tátogtak újra utánna Ez a merész trükköm nagyszerűen sikerült Attólfogva ez volt rendes napi szokásom

Etetni a félrevezetett rigófiakat Egészen a napig amit el akarok mesélni Mint egyébként is érdekes és különös esetet Reggel mint rendesen szaladtam le ligetembe

Magányos volt mint máskor mégis megálltam Hökkenve mert olyan különös hangulat fogadott Szinte félős volt és én nem értettem mi történt Sétáltam s néha hátra fordultam szorongva

Mintha a fák közül leskelődne rám valaki Most eszméltem rá hogy túlnagy a csönd Az nyugtalanít nem hallani semmi zörejt Semmi madárfütty dongó darázs a levegőben

Ébren van s mégis áll és fülel és dermed az erdő Mint akit fenyegetnek vagy maga is fenyeget Fülledt a légben egy néma várakozás Talán csak a fülem káprázik biztattam magam

Mentem a fűben s nyomomban semmi se rezdült Surranva nem röppent cipőm orráról a szöcske Sütött a nap és mégis mintha éccaka volna Úgy rejtegetett és titkolt valamit ez a völgy

“Erlkönig!” jutott eszembe hirtelen akkor S kalapálni kezdett rendetlenül a szívem S fordultam volna vissza - hopp! a fiókák Villant át rajtam s mentem a bokor felé

Ám nyitva az ágakat ott csaknem felkiabáltam Üresen és odvasan feketéllett a fészek Üszkös romjaiként pici tűzhelynek a fában Mind a hatot kiszedte tegnap este óta valami

Valaki nem lehetett csak én tudtam a bokrot A fiókákat bizony elhordták az öregek Csőrükbentartva egyenként szálltak halkan az éjben Nem tudni hová nem tudni miért-miokból

Rejtették el jobb helyen pelyhes pereputtyuk Álltam a bokor előtt elszontyolodottan Mint kitől alattomosan visszaloptak valamit Amit egyszer biztos rejtekhelyre helyezett

Talán az öregek megneszelték protektorságom Kolduskölykök ostoba és gyanakvó szülei Kik elrántják az éhes és mohószemű gyereket Kinek csokoládét kínál a bársonyzekéjű úrifiú

Irigyen csakhogy egyiknek se legyen öröme Sírni tudtam volna szégyenemben és haragomban Leültem a bokor előtt átkulcsoltam a térdem S néztem bánatosan a fűben magam elé

S ekkor kezdődött a rémes és furcsa kaland Először azt hittem valami fényeshátú gyík Villan a fű közt... aztán még egy... és onnan is egy... És most már zizegett is... és messziről valami zúgott

Hosszan és tompán... és egyre több csillogó sikló Csúszott a fűben villódzva csillogva felém... Most közben riadtan s hátrálva felemelkedtem S az út felől tompa dübörgés fogadott

S a villogó kis fejek szétterültek és összeszaladtak És sziszegett és szörcsögött és halkan vihogott az egész És zengett az erdő mélyéből idegen orgonahang Jobbról és balról s előttem és mögöttem az erdő

Jajgatni kezdett és csuklani mint aki fullad Reccsentek és pattantak gyökerükben a fák Árvíz! kiáltottam ocsudva s már jutott eszembe Este amit beszélt a paraszt aki hozta a csirkét

Hogy kilépett medréből a Duna fent áll a mezőn S ha áttöri a hajóhíd felől azt a töltést Félóra alatt elönti ám az egész ligetet Usgye rohanni kezdtem ki az útra mögöttem a siklók

A tisztás felé akkor már nem lehetett Sárga kavargó víztükör örvénylett a helyén S az útra keresztbe amerre kifelé igyekeztem Dörögve zuhant fák közül kétoldalt a vízesés

Fele se tréfa gyorsan le a cipőt meg a harisnyát Fel kell jutni a dombra mielőtt nyakamig ér Neki a csurgónak... két perc mulva derékig Zihálva és zörögve gázolok és rohanok

Próbálok úszni kapaszkodni gyökerekbe Sodor az ár magával mint ürgeporontyot Nyelem a ronda sarat most odavág az örvény Egy zsombékhoz kimászom csuromvizesen

Az erdőszélről hallom már kiabálnak Néném magas hangon jajgatva a nevemet Lejtőt érek végre fölfelé s kapaszkodva lihegve Tíz perc mulva felbukkan mocskosan a fejem

Erdő szélén közel a házhoz ahol már keresnek Visznek a konyhába tűz mellé be a teknőbe Szárazbatenni s míg dideregve dicsekszem Kalandommal egyszerre ámulva kiáltok

A rigók! a rigók! no mi az csavargó kölyke Nénikém mit szólsz most értem a dolgot Az öregek tudták amit ember nem tudott íme, Te se tudtad hagytál erdőbe szaladni

Elvitték kölykeiket az árvíz elől! Aznap este víz alatt állt a völgy fel a partig Valaki ladikot szerzett telihold volt az égen Csónakáztunk kanyarogva a fák közt

Soha ily rejtelmes különös este azóta Velence volt nekem az erdő és bagdadi álom És Atlantis amiről olvastam valahol Az életre gondoltam ájult mámorban ami jön

Ezerkilencszázkettőben a század elején Azt hittem így kezdődik most nékem az élet Csodája sohanemsejtett esélye - most tudom Így végződött számomra ezen a csodálatos estén

Számomra ki egy elmult század végére születtem S meg nem értem már kánaánt a beteljesedést.