A szeretőm fiús, görög leány,
Lányos török fiú, ki egykor élt,
Ahol tajtékot Aagis öble hány.
És Athénben született auzgewélt,
De most közöttünk jár, bár ő egy antik,
Kihez ma lelkem esdve így beszélt:
“Ó, kancsók kincse, ó, görög romantik,
Orsók korsója, drágamívű borsó,
Akit szeretnek Bélák és a Bandik.
“Te tarfejű, tritóni, tarka torzó,
Dús, dőre dátum és dalos dativusz,
Post, penes, pone, praeter, ablativusz.
“Ki bún borongva, barna, bús bajusszal,
Beteg bolyongó, béna bink balán ...
És szólt a lány, gradus genitivusszal:
“Mi, hát nekem bajuszom van talán?”
S én szólék: “Ó, kegyed mély mívű marha,
Ezt mondtam csak a széphangzás mián.
“De hogyha ezt nem érti, drága mirrha,
Egymáshoz nincs közünk, se végre mátul,
Kegyed nem készült, aztán hol az irka?
“Az ember végre még sincs csupa fábul,
Kegyed nem tudja, mi az asszonánc?
Eriggyen, mert rúgok beléje hátul.” -
S megint előlről.