A reformnemzedékhez

(Béranger-Petőfi.) Nem nagyon hívtatok gyerekek hogy dörmögő basszussal kontrázzak nektek Mikor ujkort éltetvén rágyujtottatok a reformnóta szép szövegére Harag nélkül mondom a hiúság ballasztját régen lebocsájtottam

Csak nehezék az higgyétek el vagy fityegő zászló árboc tetején Nem is szólnék ha nem motoszkálna bennem valami derűs gyanakvás Hogy le akartatok tagadni általában mintha nem is volnék Vagy mintha elástam volna a rámbízott talentomot senki se látta

Pedig tudjátok titokban hogy dehogy ástam el csináltam belőle Százannyit és ezerannyit mintahogy a Gazda kívánja figyelő szemmel Csakhát nem vertem rá képmásomat mindegyikre külön s az évszámot A szabadalmi jogvédelem és a copyright sose volt erős oldalam

Még a “scripta manens” se volt szent néha a “verba volans”-t többre becsültem Elmulasztottam ügyelni hogy a megtalált szó nevemhez fűzve maradjon Többet mondok számomra ez a tulajdon név se volt oly szörnyű jelentős (Emlékeztek még a gyerekkori fogócskára “nem ér a nevem?”)

Hiszen önmagamat úgyis csak azzal a minden névnél ritkább örökebb Senki másra nem illő soha visszanemtérő egyetlen jelöléssel és Császári rangnál és névnél gőgösebb szólítással e földi téreken: én Vagy egyetlen nagy “I” betűvel mint az angyali angol önérzet

Igy hát előfordulhat sokszor bizony hogy nem is tudom igazolni magam S ó mily rettenetes megeshet hogy a kor történelmiből szépen kimaradok S eljövendő évszázadok késő unokáinak unokája a reményteli ifjú Szipogva nem szurkol a vizsgán miattam mert elfeledte első szeretőmet

Se azért voltam bíz én és leszek is lexikonon s anyakönyvi kivonaton túl Attól a perctől hogy hunyorogva először nyilt ki barbár szemem a csudára Hogy e művelt régi világnak ezúttal úgy tetszett éppen velem megreformálni magát Onnan kezdve vagyok én s leszek is s ott leszek köztetek bármi csekélymód

Bármily kicsiny mértékben név nélkül és névtelenül akár tudtok róla akár nem Ott leszek valahol a szavában és a szívében annak is ki rólam sose hallott Nem is sejtve talán hogy engem idézvén szép régi igéket Vagy kevély-szelesen holmi spanyolviasz-gondolatot amiről elhiszi szentül

Most lelte meg éppen holott régporlódó koponyámból indult el koponyája felé Hogy eljusson s egy szikrát villantson benne valami titokzatos úton Itt vagyok én köztetek máris hiába nem láttok vagy látni nem is akartok Itt vagyok mint az a furcsa ifjú álmomból akiről szólt a legenda

Va-Kong polgára ki először látta közöttük a Napot egy percre először és utoljára Egzotikus bolygó Napját mely egyszer kél s egyszer nyugszik egy emberöltő folyamán S szólni akart róla vergődő és csetlő-botló szavakkal hírt adni társainak De azok hallgattak csak gúnyosan s már kezdte hinni kaján mosolyukból

Hogy káprázat volt az egész s hogy “nem tudhatni arról mit meg nem tapogattál” Míg egyszer ráeszmélt hogy ott áll köztük s látja őket s ők nem veszik észre Hogy köztük van nem látják s ilyenformán mégis csak neki volt igaza Így állok én így ülök én így borozgatok mellettetek a deszkapadon

Hivatlan vendég ezzel az átkozott megneláss-süveggel kócos fejemen Mert idehúzott dalotok s most itt feszengek szégyenkezve és sóvár-irígyen Senki se szól hozzám s felemelt poharamhoz senki se koccintja poharát Legfeljebb elbámul a szembenülő pillanatra hogy magától táncol a kancsó

Legyint mérgesen részeg vagyok gondolja csak arra nem gondol hogy ez én lehetek Rossz dolog ez gyerekek kísértetnek lenni ezt kopogja nektek apátok Ülni idegenül tulajdon családunk vacsorára terített víg asztala mellett Rángatom hát a terítőt szátokba nézek jobb híján s magamba így mulatok

Vagy pedig lappangó mozdulatom furcsa hatását rajtatok figyelem Egyik odébbhúzódik (a mellettem ülő) önkéntelen mikor előrehajolok Másik meredten néz a szemembe s azt hiszi üres levegőbe tűnődik Ez itt nem úgy fejezi be a dalt ahogy gondolta vagy ahogy kedve szerint volt

Az ott máshova tesz egy szót egy vesszőt mint ahová tenni akarta Vagy tette volna ha én történetesen e világra meg nem születek Az a párocska másképp enyeleg az a csókocska másképp csattan a szájon Ez az álmocska másként végződik ez a gondolatocska másként kunkorodik

Ebből a simogatásból nyakleves lett volna és e pofonból símogatás Ha holt kezem meg nem fogja vagy meg nem lódítja az élő könyököt S minden eféle apró mozdulatból felém valami béke sugárzik Vidám gyönyörű Törvény hogy éltem s hogy kellettem valakinek

Holt kezeket hiába nem szorongatott görcsösen gyermekkezem egykor Utolsót rándult a kéz s átadta az áramot jelezve add tovább s adtam is én Teljes a lánc még nem akadt meg van remény feltámadás ujjászületés Mert ez a Reform gyerekek nem a program és nem a becsvágy

Az a reform hogy résen légy “figyelj és jól érezd magadat” Az a reform hogy sejtelmem se volt soha bizony semmi reformról Csak azt éreztem mint a diák hogy nekem majd vizsgázni kell ebből Ebből az életvalamiből amivel megbíztak s amit én is akartam

És csak utóbb derült ki hogy nem az én kedvemért találta ki hajdan Valami őrjítően érthetetlen óriás akarat és bátorság és erőfeszítés Valami ordítás egy rettenetes hang nem tudni fájdalomtól vagy örömtől Ordított ekkorát de még most is remeg és gyűrűzik és torlódik tőle minden atom

Ez az ordítás harsogott kezdettől fogva végig borzongó füleimben Ezt verte vissza bennem minden idegszál minden könny és kacagás Ez a kaland ez a hang volt az amitől tennem kellett mindég valamit Tennem vagy mondanom vagy gondolnom vagy közölni vagy kifejezni

Mindegy milyen formában vagy reformában a műfajon semmi se múlik (Az én fejemet nem a dajka formálta belülről nyomta kifelé ez a hang) Ettől volt minden ezért kellett próbálnom mindég valami újat Ettől változott alak és anyag sőt halmazállapot ettől

Voltam kicsi voltam nagy voltam rézből és gumiból és fából vaskarika Láng és hamu gáz és szén betölteni mindent elférni gombostű fejében Mert nekem tudni kellett gyerekek mit érez a ló álló kocsirúdnál Mikor lógatja fejét és néz és néha oknélkül dobbant a lábaival

Mit érez a nő mikor vállát csókolják és aki nő sose voltam S mit érzek én magam mikor félek mikor hencegek mikor kétségbeesem Vajjon ezt érezte Platon és Buddha s ezt fogja gondolni X Y és Z Majd valamikor ha bekövetkezik amit megsejteni mertem

Ettől erőlködtem ettől szerettem élni s várni a ritka pillanatot Melyben zakatolva megáll a nekilódult élet véremben és képzeletemben (Vér és képzetek és indulatok és gondolatok mind akadály csak) S egy pillanatra túl ezeken kitárul életem forrása a tiszta Valóság

Ritka pillanat látnoki perc dolgok veleje boldog hangos nevetés Odaátról ahol létezem igazán túl e haláltól szorongó álmodozáson Egy pillanatra üveggé válik múlt és jövő kék és szürke sok rétege bennem E ritka pillanatok közt ami volt erről kell csak vallanom itten

Hogy folyton változtam mint a felhők s állandó voltam mint a makacsság Ragaszkodva valamihez amire engem senki se kényszerített Amit senki nem kért amit senki se kérdezett amit senki nem követelt Se érdek se családi kapocs se fajta se szempont se lelki se testi közösség

Mintahogy senki se kényszerít senki se kér nem kérdezi ezt a néhány sort Amit elmondok nektek igazolásul csak azért hogy végire járjak Mintahogy senki se kényszerít rá hogy reggel a kádban s míg járom a lépcsőt Miközben másnak üzleten és szórakozáson s főnökei kedvén jár az esze

Töprengjetek emberi végzeten s hogy mi a jó mi a rossz és mi igaz és mi a hazugság Vagy senki se kényszerít hogy megálljak és meghalljam az uccán Két szembejövő töredék szavait s igyekezzem megtudni belőle Sorsukat és életüket megállván nagynehezen hogy közbe ne szóljak

Így eshetett hogy ma már mérlegemet bármely percben átvizsgálhatja bárki fia Boltomban is ha böngész mindenki talál valami magánakvalót Gyermek és asszony és víg cimbora és költő és kutató és katona Mert sok mindent kínlódtam és éltem s mindenből maradt valami

Sok hitvány könnyből nehány gramm tiszta só sok lőréből pár icce párlat Sokmillió végigszámolt kabátgombból nehány biztos “igen” és “nem” Nehány biztos “szeret” és “nem szeret” sokezer akácfa leveléből Sok bolond füstjéből és kormából sok szónak pár egyszerű kristály

Ami már az enyim s mindenkié akkor is ha százszor ellopják és eltemetik Tessék besétálni aki nem hiszi vagy azt gondolja hogy puszta dicsekvés Hogy lim-lomot mutatok vagy hamisítványt vagy elavultat ami reformra szorul Ez nem csalás gyerekek nem ámítás nem pythia-gőz nem bengáli vörös

Akvárium-kék vagy kínai sárga vedd a kezedbe pajtás nem törik össze Egyik csak afféle játék a másik már szerszám amivel fúrni és ásni lehet Lux Úr Szabadalma Faremido egy új világkép és kiszera méra bávatag Egy pici tükör amiben élesen látod az arcod álszent gonosz Barabbás

Egy szál virág halott kezeidbe örökszép Hanna Reménytelen Szerelem Dallam amit te is el fogsz énekelni a létra tetején törtető ifjú barátom És végre emitt ez a tőr az én haragom s a dac fente élesre neked Az én fegyverem vedd a kezedbe markolatát próbáld csak ki ne félj

Szegezd a szívemnek toppants egyet és döfd előre ha mered Ez az egyetlen tőr amitől elesem a magamé a tiéd még tompa fiacskám Így döfsz te és így döfök én de viszont így élsz te és így halok én meg Mert bár én álmodtam őt de önmagam nem vagyok Telma Titusz

S mert nem vagyok az talán jobb is hogy nem szóltatok nekem gyerekek Lám a harci dalt amit írtam magam már nem szívesen dalolom Csak az hős aki pőre a páncéllovag fél hogy Achilles-sarkát hátrakötik Van mit vesztenie hetyke tivornyán és hirtelen jelszavakon

Béke és harc veletek formáljátok és gyúrjátok át ezt a világot Amit magam már megpróbáltam formálni és gyúrni egy keveset