Egy fekete kocsi ment a Köruton, Május volt, mert az minden évben van, A fák tehát lomboztak és rügyeztek És drága nők csacsogtak boldogan
Nyitott kocsik kacéran ringatóztak Ki a ligetbe, merre lát a szem, Csak a fekete kocsi ment közöttük Becsukva, szépen engedelmesen.
A kocsiban, hol kellemes homály volt, Feküdt három fehér ur meztelen, A hangulat kissé fagyos közöttük, A modoruk se könnyed, fesztelen,
A lábukra egy cédulát kötöttek, A cédulán rendőri látlelet, Friss jégből van a derékalj mögöttük Jégből a paplan a fejük felett.
És szólt az egyik mozdulatlan arccal, Mig fején a jég halkan szörcsögött: Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra? És szólt a másik: mint egy hörcsögöt,
És szólt az egyik: ön soká feküdt lenn, És szólt a másik: négy napot bizony, Én Óbudánál ugrottam be, és ön? És szólt a másik: én a Lánchidon.
És szólt az egyik: az öné milyen volt? És szólt a másik: barna és molett, És szólt az egyik: az enyém is éppen És szólt a másik: hát az meglehet.
És szólt az egyik: mondja, hogy nevezték? És szólt a másik: Ringaráz Kata, És szólt az egyik: hát ez óriási! Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.
Én azt hittem, önt szerette mégis Azért ugrottam, mint egy kerge kos, És szólt a másik: hát nem önt szerette? Hisz én ön miatt voltam bánatos,
És szólt az egyik: hát nem önt szerette? És szólt a másik: ó hát volt remény? És szólt az egyik: hát kié lett akkor? És megszólalt a harmadik: enyém.
Cookies on Poetry Cove