Én egy keritésnél megálltam Ahol az utca véget ért - A másik oldalon kisért Árnyékom, gyáván és ziláltan.
Mint egy éhes kutya Kilógó nyelvvel lohogott az árnyék - Te éhes, kósza kuvasz, kócos kutya te Te tetves rút, fekete eb, mi dolog?
Én árnyékom, fekete árnyék És szégyenem, szennyszinű szégyen, Hallod-e, menj, most dudolok. Dudolva
Hallod-e, mindjárt beléd rugok ám Lompos, fekete eb, te dög! Tátogó torkod mit nyöszörög. Mit kuncsorogsz úgy az ember után?
Nem hallod, dudolok - Most nem dobok hust a szívemből, Még minden jóra fordul e ferde világon És a szívem most csendben zakatol
És várnak egy puha szobában És szeret, akit szeretek És verkli nyekereg valahol. Dudolva
Hallottad, nem igaz, hogy akkora baj van, Nem is vagyok oly szörnyü szegény; Nem igaz, lehet asszony enyém - És van zene a verkli-zsivajban.
Van nálam arany, Hallod, lesz aranyam és nékik a pénz, Majd megmagyarázza helyettem Hogy jó vagyok s igazat akartam
S hogy úgy igaz, ahogy én mondom, S hogy az én arcom az igaz arc Napsugarában, dörgő zivatarban. Dudolva
Isten balekje: szivem, az éjbe Hadd abba tremoló táncod - Hogy dübörögnek a láncok Ott lent a bíborszinü mélyben!
Ki küldött engem ide Gurba csomókat bontani bénán? Főd alá nyomni ki akarja fejem? Gödrök felé ki lökdös, gáncsot ki gurít durva röhejjel?
Ohó, nem játszom ezt a furát! Ohó, ez nagyon buta játék. Hohó! ki a földből a fejjel! Dudolva
E habarék föld tetején Mint parafa, úgy libegek - Haloványzöld ligetek Libegnek a hegy peremén.
Se alatta, se fölötte: Alatta sötét, fölötte hideg - Ó föld felszíne, forró, fényszinű felszín, Dolgok teteje, te puszta, te pőre
Taraja víznek, kérge a fának És jaj, gonosz tartalmak takarója Szeretőm sima és puha bőre. Dudolva
Cookies on Poetry Cove