Igazad van: simítni a gyürődést, Visszafésülni ellazult hajat, - Még azt hihetnék körül az emberek: Valami bolond "íróné" ül itt,
Ki este verslábaktól dúlt fejére Csak így-úgy csapja fel a kalapot, S biztosító-tűt vesz kapocs helyett. - Az ura? - Az tán még-figurább szerzet!
Csőbe kuksoló, halvány mániákus, Metsz, izzít, szárít, kikészít, leöblint, S azt hiszi: ezen nyílik a világ. - Pedig ments Isten! Semmi baja néki!
Rendes kis úr, - komoly, szakállas úr! És aztán illendően, vontatottan Kell társalogni, - régi hitveseknek. Egy kicsit egymást jóerkölcsben únni!
Mint akik szépen, kifogástalan, Megösmerkedtek gárdedám-szárny alatt, Kétszer beszéltek ablakrácson át, Aztán az ifjúr szalonkabátba bújt,
Meglátogatta délben a papát, S az szólt: "Leányom, nagy szerencse ért, Megtisztelés házunkra..." és a többi: S a szende lélek irult-pirult okosan,
S míg esküvőről vissza nem kocsiztak Dehogy! A világért se! Még kisujját Sem adta volna csókra, úgy ügyelt. Nem is! Csak rossz gyermekek tesznek olyat.
Azoknak kell a házmestertől félni. Éjnek évadján mit koncsorognak Budán? Mink soha olyat! Egymásnak úgy születtünk (báli angyalkák,) házasságlevéllel.
- Ki emlékeznék közülünk olyan Rendetlenségre; furcsa, élhetetlen Húzódásra, hogy: "Tán mégse! Hagyd! Sorsodra végleg mért kössem magam?
Becsüld meg jobban drága ifjúságod! Gondold meg jól, vagy - ne gondolj vele!" - No már ki hallott íly bolond vitát? - Az a szigorú úr tán, ki mellettem ül,
Halvány homlokkal és komoly szakállal? De kék szeme sarkából rámragyog Hitetlenül is hites tisztasága, És kikacag, akárhogy komolykodik,
Az édes, bízó, gyanútlan fiatalság, - (Melynek mennyire, mennyire igaza volt!) - És aki most úgye ne-e-em, dehogy is Szeretné megverni a feleségét? -
Cookies on Poetry Cove