Milyen helyes csöppség! Kis tömpe lábod Hogy terpeszted az első új nadrágba! Kis totyogósom, a gombos cipőkkel! Mért ráncolod úgy össze homlokod? -
- Mesélik: egyszer nagy karéj kalácsot Majszolva az utcaajtóba ültél, Egy gaz darázs járt arra, megkívánta, Le is ült rá, de jaj, nem a kalácsot,
Piros gyüszüszád harapta dagadtra. Te ott ültél rémülten, keseregve, Fényes szemedből csurgó, nagy könnyekkel... Én akkor, - szó ami szó, - már nagyocska
Leány lehettem, táncórákra jártam, S ha láttalak vó'n bömbölni, szép fiúcska, Hozzád anyásan lehajoltam volna Síró szemed, kis orrod megtörülni.
Ez iskolai ünnepély a zöldben. - A tanító bácsi pálcával int, Te hátrább állsz, s szelíden iparkodol Kidugni arcocskád két nyegle váll közt.
Komoly, kedves fej már e kis diáké. - Akkor volt, úgye, hogy naplót vezettél Jegyezve mindég apró rossz szokásod, Titkos betűt írtál be, vagy keresztet,
S figyelted a naptárban, hogy javulsz-é? Te kezdődtél már itt, rád ösmerek. ...Én? - Kisvárosban szólt-szapult, anyányi Lány voltam akkor, nyugtalan, kacér,
Világgá küldtem első árva kérőm, Bár szörnyen féltem, sohse visznek férjhez. Itt már kamasz. Izmos, busa legényke, Sok torna- s bajnokverseny győztese,
Önképzőkörben nem költő-zseni, "Abszolút geométriárul" olvas, Az osztályfőnök sincs tisztába véle, Nem figyel az órán, s hogyha kihívják,
Az eredményt más módra hozza ki. - Az első bakfis derekához nyúlt már, De érettségi bankett hajnalán Forró szégyennel, dúltan megy haza,
S megesküszik, hogy "soha-soha többet!" ...Nekem már akkor megvolt a fiam. Ni, hogy felnyurgult! Egyetemi polgár. A nyakkendője byroni kötésű,
- Az ismeretelmélet fogta meg, Lényeget kutat, s a léten borong. Így kilendülve milyen is lehettél? - Sok "szabadság"-gal, sok "eszmecseré"-vel
Élted hű-hós, diák-leány szerelmed, Beszereztél te is lázt, forradalmat, A nyárspolgári morál megvetését, S jaj, csöpp hián bizony, tuberkulózist.
...Akkor, futtában láttuk egyszer egymást, És meg se láttuk. Milyen messze voltunk! "Kevés időm van!" - gondoltam, s lihegve Farsangoltam verset, szalont, szerelmet.
S ez végre - nincs is messze multba már, Alatta négy-öt évre vall a dátum. Rendes külső, szemüveg, nyugodt profil. - Messze, komoly föld, derék nép, hűvös ég
Gyorsan érlelt, s közel hozott magadhoz. Sokat láttál és jól magadbanéztél, S megláttad, hogy csak a részletbe van remény, A lényeg rejtve; vallás, vágy, poézis, -
De a kicsinynek sok élő kérdése van, S bár nem "igazság", termő összefüggés, Mit száz türelmes kísérlet kinál, Törvényei a fogható világnak.
S még erre is milyen kevés egy élet. Egyszerűség, alázat, odaadás Mennyi kell, hogy csak egy lépést tegyünk. "...Dolgozni, amíg mécsünk ki nem alszik."
Van még egy kép: Itt vagyunk, - mi vagyunk. Két lehajtott fő, két beteljesült sors. - Hol, - melyik titkos fészkén az Időnek Pattant fel okok és történetek magva,
Két távoli, vak sejt hogy így utazzon, S munkák, bajok, szerelmek, kínok útján Ily egyszerűen, ily hiánytalan, Ilyen öröktől és örökig letten
Egymásra s egyén-magára találva, - Így boldogan... boldogan hazatérjen?
Cookies on Poetry Cove