Robotra megyek setét hajnalokon. Húz egy láthatatlan lánc, hajt a cudar porkoláb. - (Ó, otthonmaradni most, selymes csendbe gubódzni, Elszigetelődni, gyógyulni, lelkemen hallgatózni,
Vagy elutazni délre, heverni lanyha napon. - Ilyesmi kellene nagyon!) De nyakamba veti a csikorgó igát, És hajszol tovább a gaz porkoláb
Setét, fagyos, téli hajnalokon. Szabad egy napom. Bezárkózom. - Gond, pénz, gyerek - ma kinnreked, - s te vad való világ! - - - - (És akkor jönnek régi órák, - sereg hiénák, - sírt rablók,
És újra kezdik tépni lelkem, e némaságba bénulót, És dulakodnak régi dolgok, és öklelődznek régi szók.) - - - - Milyen nyomorúság! - "Kelj inkább, - zaklat a lelkem, az ajtaid mind kitárd!
Menj! Vannak új színek, órák, dolgok, szavak, csaták. Menj múltakon, útakon, szíveden is át!" Akkor a sokadalmakat keresem. (Kötődöm, vizet zavarok, jövök-megyek.
- Be fontosak egyszerre piciny sikerek! - Hír, vélemény, érdek, gyülekezet, - - - És emberek, emberek, - mennyi idegen!) - De otthon - idegenekkel a kicsinyem,
Most sír utánam - és vár reám, Minden perc vesztesége tán; Pedig valóság csak ő, - a gyerek. Már fájva, lihegve hozzásietek.
(Lecsapok játékaira, kérdezem, nézem; Mint hogyha utolszor lehetne ma vélem, - És ünnepet szentelek kis életében.) - Játszítom estig, bújócskán nevetek.
- Dalolom a kiságyon: "Haj, levendula, - levendula ág!" Nyájas, tarkabarka világ, - mesevirág, Angyalka, - madár, - csillagseregek! - - - - - "Ha elszunnyad, a csendbe majd dolgozni lehet!"
Itt keverem tusakodva a sápatag színeket. - ("Írni világot, mely fennmarad!" - s nyűtt agyam zakatol. Felmerül küszködve a kép és csonkán továbblohol. - Jobb szónak, oszlatóbbnak - kell lenni valahol!)
Szót, oszlatót, a mélyből kínlódva kényszerítek. - - - - Most kacajok ütnek az ablakon át! - (Fejem lecsügged, - nincs tovább, - ma nem bírom tovább!) Zene zümmög az utcán, kering farsangi világ,
Ölel, - dalol, - rajtam nevet: "Szegény beteg!" Sötét hajnalba ébresztő óra csereg. Robotolni megyek.
Cookies on Poetry Cove