Halovány, gyenge kis személy volt,
Akiről szól az ének,
Jött-ment köztük a borral, hogyha
Mulattak a legények.
Aki ránézett, azt hihette,
Feljáró, kósza lélek,
Ijedt nézése, - ritka szója:
- Korcsmárosné Katója.
Volt, hogy borközbe egyik-másik
Átfogta derekát:
- "Csókolj meg rózsám, eszem azt a
Rubintos pici szád!"
Mondta Veér András: - "Gyerek az még,
Héj, - nyughass tőle hát!"
- S békén maradhatott azóta
Korcsmárosné Katója.
Ádvent vasárnapján üres volt,
Csendes a korcsma tája,
Hogy Veér András hozott menyecskét,
Ma van a lakzi nála.
Szól a muzsika, - idehallja
A csárdásasszony lánya.
Mire gondol, - ég a tudója,
Szegényke kis Katója.
És akkor, - tán lidércet látott,
Ki, a setétbe lesvén,
Megindult lassan, tébolyogva
Csillagos, fagyos estén,
Csak valami hitvány ruhácska
Volt fázós, gyenge testén,
Ment, ment, - úgy szédült be a hóba
Csárdásné kis Katója.