A mi kadétunk új mesébe kezd, - Sok asszony csügg szaván, Megint az apród szerepel, a régi, S a szép királyleány.
A hölgy szíve a rács megől epedt, A fiu kinn dalolt, Nem látta más, csak a diszkrét öreg, A teliképű hold.
Zengett a lant, - és ah, - szakadt a húr, Nem látta, csak a hold, - Megtudta mégis a király, kinek Vad, kemény szíve volt.
Hívatja, s mond itéletet szegény Fejére, - iszonyút. Sötét börtönfenékre küldi őt, A halovány fiút.
S most, - hölgyeim, - részvétük esdem én, - Szólott a zord király: - Ama börtönbül két ajtó viszen, Mindkettőn könnyű zár.
Ha vakszerencse kedveli e gazt, Válasszon, - akarom! Az egyiket, ha nyitja, - nászruhában Várja legszebb rabom.
Az egyik ajtón esketésre készen Egyházfi, mátka, pap, - Új szerelem úgy vezekli a régit, Mire feljő a nap.
A másik ajtó, - színre és alakra Mindenben egyező, - - Ám halálok halála várja menten, Ha oda nyit be ő.
A másik ajtó színre épp olyan, És rajta könnyű zár, - Ám ott, megette, - vakmerő fejére A pallos éle vár.
Szól az itélet. S hosszú börtönéjen Virraszt szegény gyerek. Ez a pokol legrémesebb talánya! Ki oldja, - fejti meg?
A két kapu hallgatva rámered, Jaj! Mittévő legyen? - És a királyi hölgy sem alhatik A lágy hóselymeken.
Nos, - hölgyeim, - szerelmes szív előtt Maradhat-e talány? - Pirkad a reg, - és ablakáho' surran A szép királyleány.
Asszonyfurfang előtt van-e titok, Bár tömlöcéj fedi? - A szép bűntárs a börtön ablakán Kopogva, - int neki.
Ám, - hogy melyik ajtóhoz küldte hát? - Kiváncsiak nagyon? - Eddig az én mesém. Önök a többit Fejtsék meg asszonyom!
Elhallgat a gonosz kadét, És néma a szalon -, Csak egy kínai bólint, vigyorog Porcelán asztalon.
S a kékszemű Annie halkan sóhajt: - Megmenti, tudom én! S ha ifja egybekelt a rableánnyal, Maga zárdába mén.
És szól a miss: Magam is azt hiszem, Ám úgy még nemesebb, Ha búcsú nélkül, nyomtalanul tün el, Égő szívén a seb. - -
Az őrnagyné töpreng: Ha esze van, Azért a lány - marad, Mért adnók fel a szerelem jogát, Egy - házasság miatt.
A szép Edithnek ajka megremeg, És szól sietve: Nem! Ezerszer inkább halva tudjam én, Minthogy másé legyen.
Egy asszony hallgat. Álmodozva ring A hintaszék ölén, - S hazudja: - Ah - halálba küldeném, S meghalnék véle én.
Cookies on Poetry Cove