Füstlehelettől, vonatok zajától
Messzemaradó szép völgyi lakot,
A nyárfás, kicsi házat, -
Mondd, láttad-e már?
- Míg szertezilálta előtted a távol,
Súgtad: A boldogság lakhatik ott!
Ím, vaskerekek nyomában a bánat - - -
Egy sóhajod volt-e: "Beh kár!"
Ismerős kéz vonása egy levélre
Fakón kúszálta a nevedet.
S mégis, - tán ott rejtőzköde benn
Engesztelő szerelem. - - -
Engesztelést h'jába remélve
Futosó lángok játéka ha lett,
Mondtad-e remegéstelen:
"Immár nem ismerem!"
És járva, tolongva az idegen árban,
Egy mély tekintet nem szállt-e feléd?
S egy kar, - biztos, erős,
Kínált-e valaha támaszt?
Szertebolyongtál úgye, hazátlan?
És megnyugovást úgy-e ígért?
S te, - szólva - "Az út sietős!"
Hidegen eltaszítád azt.
Nem hallod-e, magános éjszakákon
A mult száműzött percei hogy zokognak - - -
Kisértet álom völgyí romoknak
Megmutatja az üszkét - - -
Reszkess! - Megújra visszajár az álom,
Megölt betűk izzón ragyogni fognak
S igéretteli pillanatoknak
Árnya gyötreni fog még!