Elküldtem hozzád Sándor Imrét, mert rügyet látott már a fán, bár bimbók hírét érdemelnéd Az oroszlán megtörli orrát aztán becsönget
Madáralakú hangjaid itt ülnek a szekrényemen S ó te szerencsétlen, ki viszályba taszítod az osztályt! Ki lapengedélyt nekem nem adott, ki rendőrrel jegyeztetett föl rólam
utókorban hizelgő adatot. Szerették: Ignotus Pali és Galamb Ödön, a tanár; egy ízben báró Hatvany
és talán Komlós Aladár. A harisnyája egy lucsok, hanem ő csak fecseg, locsog. Béka ha ily sokat brekegne,
egész biztosan berekedne. „Kalapok, tompok, szallagok” im ilyen kedves dallamot szabad az uccán hallanod,
ha velem vagy, Leontin. ...ám fenn a magas északon, hol győz a hideg ész-okon, peng a hideg s acetilén-
lámpa helyett a ceti lény zsírja világít... Szegény Keszi, méreg eszi:
konyak alját benyakalják. ugy eltünt, mint a bolha Jó ára van a szép magyar ökörnek.
Hol a miniszterelnök, aki nemrég Fehérruhában átszalad verőfényben a fák alatt Azt hittem, főve megsülök,
drága sör mellett hüsülök egy csipkés, lukas ponyvás lugas mélyén.
De lelkem kinn lóg az egen, vonja a tiszta fénymező, így most is itt csüng melegen egy telten verejtékező
rendőr komoly személyén Én óvakodva szürcsölöm drága, de jégen hült söröm egy kis csipkés, lukas
ponyvás lugas hüs mélyén s fényt iszik lelkem az egen, kinn csapong, ott csüng melegen
egy izzadt úr személyén. Melegben ekkora hasat, amely már majdnem meghasad! Már arra gondolok nem egyszer
fülem ha cseng, fejem ha zúg, hogy talán semmi nem hazug s kiket a Duna sodra vet fel, vagy kopaszodnak becsülettel
a paliknak van igazuk. A hekusok kifognak rajtam, már kapkodom és hadarok. Amig az orrom csavarog,
a zöldfülüek fürge rajban mindent elemelnek s ha baj van, becsapnak már a haverok. Szolgának állitod magad,
akárha urad volna. Csak hazudd, hogy nem vagy szabad. Én nem hiszem el egy szavad, te szolga!
Rád les az ifjak hadsora te szolga! Egyke karikás ostora nem is vagy olyan ostoba
Szóljon e költemény arról, aki ápol s nem feledkezik meg soha önmagáról
Cookies on Poetry Cove