Szólj hát, mit tegyek én, hogy szeress
ha sírva fakadok, ne nevess
Mint a motor, mely már begyulladt,
de nincsen utja és nem indulhat,
olyan vagyok s ha bátrabb volnék,
értelmetlen szavakat szólnék.
s ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
Vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz!
Segítsetek, hogy meg ne öljem,
hogy hirtelen ki ne töröljem
a világ képei közül
Óh hittem volna inkább, hogy van Isten,
mint hogy van énnálam különb
Szeretem s ezért megölöm,
hogy jön ahhoz, hogy én szeressem?
Miféle ördögi öröm
osztozkodik a bőrömön
Bocsássátok meg, barátság, te hív kincs
s ti kemény Kőmíves Kelemenek,
hogy egy ringyóért, kiben semmi szív nincs,
háromszor tagadtam meg művemet.
Azt hittem, a mű reám eső részét
elvégeznem majd jobban sikerül
ha hozzá térek haza
Sokan voltak és körülvettek
álmomban engem s kinevettek:
„Hehe, hát ennél van a kincs,
ami nincs!”