Tehervonatok tolatnak,
a méla csörömpölés
könnyü bilincseket rak
a néma tájra.
Oly könnyen száll a hold,
mint a fölszabadult.
A megtört kövek
önnön árnyukon fekszenek,
csillognak
maguknak,
úgy a helyükön vannak,
mint még soha.
Milyen óriás éjszaka
szilánkja ez a sulyos éj,
mely úgy hull le ránk,
mint a porra a vasszilánk?
Napszülte vágy!
Ha majd árnyat fogad az ágy,
abban az egész éjben
is ébren
maradnál?
A raktár
előtt poros lámpa ég.
Csak látszik, nem világit,
ilyen az ész, ha áhit.
Pislog élénken, holott
nagy halott
fény az ég.