Száradok, törődöm,
korán elöregszem.
A sivatag földön
álmatlanul fekszem.
Éltető, friss nedvek
nagy eres husomba
nem öntenek kedvet
s epedek busongva.
Szemem is öregbül,
árnyékolja árok.
Könnyes bölcseség ül
rajta mint a hályog.
Gyors emlékpojácák
forgatnak meg ébren
s alva ujra játsszák,
mily bolondul éltem.
Nehéz ez a bánat,
nem birja az elme.
Ifjits meg, bocsánat!
Flóra szép szerelme!