A világ elfáradt már szagosodni. Unta,
hogy mifenének tettem asztalomra.
S igyekezett árnyékot vetni,
nagyobbat mint a kertben
s elfáradt, mikor nem néztem oda.
De észrevettem.
És nógattam a bimbót: nyilj ki!
kezemből virágozva hullj ki,
virág-világ!
Ej, ködben élünk! hullj derengvén:
szivem felé fordulva gyengén, -
no, bátorság, hisz van még jóbarát -
óh nem az Isten, nem. De Somogyi
Lolli vigyáz reád. -