MONDD, MIT ÉRLEL...

Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél; kinek bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél;

ültetne krumplit harmadába s nincs szabad föld egy kapa se, s csomókban hull a hajaszála s nem veszi észre maga se?

Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek öt holdja terem; lompos tyúkja kárál a torsra s gondjai fészke a verem;

s igája nem zörög, sem ökre nem bőg elnyújtva - nincs neki - s mélyéről párolog a bögre, ha kis családját eteti?

Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki maga él, maga keres; levesének nincs sava-borsa, hitelt nem ád a fűszeres;

egy tört széke van, hogy begyújtson, repedt kályháján macska ül, ritmust lóbál az ajtókulcson, néz, néz, s lefekszik egyedül?

Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki családjáért dolgozik; veszekszenek, kié a torzsa, és csak a nagy lány néz mozit;

a nő mindig mos - lucsok holtja - szájíze mint a főzelék s a szigor a lámpát ha eloltja, csend fülel, motoz a setét?

Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki a gyár körül őgyeleg; helyén a kapszlit nő kapdossa s elfakult fejű kisgyerek;

s a palánkon hiába néz át, hiába cipel kosarat, szatyrot, - ha elalszik, fölrázzák s lebukik, hogyha fosztogat?

Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki sót mér, krumplit, kenyeret, hozomra, újságpapirosba s nem söpri le a mérleget;

s ritkás fény közt morogva rámol - az adó hosszú, nagy a bér - s mi haszna sincs, hiába számol többet a petróleumért?

S mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő s fél és így dalol; felesége a padlót mossa s ő másolás után lohol;

neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé, s élete, ha van élte még egy, a proletár utókoré?!