Mint loholó bolond előtt az égbolt,
Szőkesége egyre távolabb száll.
S jaj, lihegve kell ma észbe kapni:
Szenteké az ég, ha sugaras már.
Kóboroknak otthonuk a csárda,
Asszonyuk a bujdosás virága,
Hejh, de az is, az is, hamar hervadozik!
S vélünk a vihar is csupán mulatozik.
Már virágos éneksüvegemről
A szerelem szalagját lebontom.
Vigye a szél, ha merre akarja,
Énutánam többé ne lobogjon.
Szebb legényre tűzze föl: a párja:
Dobott szívem más szerelem várja.
S a nyomorúságnak nem leszek adósa!
Te csak nyiladozzál, másnak-nyíló rózsa.