MEDÁLIÁK

Elefánt voltam, jámbor és szegény, hűvös és bölcs vizeket ittam én, a dombon álltam s ormányommal ott megsímogattam a holdat, a napot,

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát, a zöld cincért, a kígyót, a kovát, - most lelkem: ember - mennyem odavan, szörnyű fülekkel legyezem magam - -

Porszem mászik gyenge harmaton, lukas nadrágom kézzel takarom, a kis kanász ríva öleli át kővé varázsolt tarka malacát -

zöld füst az ég és lassan elpirul, csöngess, a csöngés tompa tóra hull, jéglapba fagyva tejfehér virág, elvált levélen lebeg a világ - -

Totyog, totyog a piócahalász, bámul, bámul a sovány kanász, lebeg, lebeg a tó fölött a gém, gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény -

egy fáradt alma függ fejem felett, a hernyó rágott szívéig szemet, kinéz hát rajta és mindent belát, virág volt ez a vers, almavirág - -

Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen, lehet, hogy zörej, meredt éjjelen, lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt, lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -

a cselédlány könnye a kovászba hull, ne keress csókot, ez a ház kigyúl, hazatalálsz még, szedd a lábodat - füstölgő szemek világítanak - -

Disznó, de akin jáspis a csülök, fábul faragott istenen ülök, hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő! meghalok s mázsás szakállam kinő

s ha megrándul még bőröm, az egek, hátamról minden hasamra pereg; hemzsegnek majd az apró zsírosok, a csillagok, kis fehér kukacok - -

Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi, zörget a búza: magvát kiveti, rámnéz a tó, ha belé kő esett s a sírók sóhajtotta fellegek,

a háborúkkal hívott hajnalok, ugró napok és rezgő csillagok körülkóvályogják nyugodt fejem - világizzása hőmérsékletem - -

A küszöbön a vashabú vödör, - szeresd a lányt, ki meztéláb söpör, a szennyes lé lapulva árad el, tajtékja fölgyűrt karján szárad el -

én is bádoghabokba horpadok, de kélnek csengő és szabad habok s végigcsattognak tengerek lován a lépcsőházak villogó fogán - -

Borostyánkőbe fagy be az ügyész, fekete frakkban guggolva kinéz, meredten nézi, hogy mi féltve föd, cirógat, áld a fény, a szél, a köd,

befut a rózsa, amint rothadok, pihévé szednek hűvös kócsagok és őszi esték melege leszek, hogy ne ludbőrzzenek az öregek - -

Barátommal egy ágyban lakom, nem is lesz hervadó liliomom, nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, ölni szeretnék, mint mindannyian

s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg, főzelékszínű szemmel nézitek, hogy széles ajkam lázba rezgve ring s fecskék etetnek bogárral megint - -

Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj, boronaként a vetésen vonódj - az ég fölött, mint lent a fellegek, egy cirógatás gazdátlan lebeg

s e hűvös varázs húzva, szeliden, szakállamon majd egykor megpihen s vörös fonatján bütykömig csorog jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok - -

Huszonhárom király sétál, jáspiskorona fejükben, sárga dinnyét edegélnek, új hold süt a balkezükben.

Huszonhárom kölyök császkál, csámpás sityak a fejükben, görögdinnyét szürcsölőznek, új nap lángol jobbkezükben.

Az eltaposott orrú fekete, a sárga, kinek kékebb az ege, a rézbőrű, kin megfagyott a vér és a lidércként rugódzó fehér -