KÖNTÖSÖK

Remegni kell a vérsötét Gyökérző Bánat köntösét S tisztelni kell, ki hordja Ember És ebfoggal nem tépi szét.

Csalán s tövisből jólszövött És nem libeg a test fölött, Tapad, szorul, ölel, fujt és mar, Az emberrel szint’ összenőtt.

És néha egyszerű, poros És néha meg rózsás-piros És néha szemszinű, meg barna, De mindig egyformán szoros.

És néha pókhálós, avas És néha súlyos, mint a vas És néha meg aranyszegélyű S csillog, mint messzi kék havas.

Rettegni kell a vérsötét Gyökérző Bánat köntösét S tisztelni kell, ki hordja Ember És ebfoggal nem tépi szét.

Ki fölvette, azon marad És benne jár és nem szabad. Elhordja egész életén át, Míg teljesen szét nem szakad.