Elsirattam - sírni szabad -
legjobb, sánta elvtársamat.
Kevés jó csók volt a fején:
harcos volt és cipészlegény.
Dolgozott is, hallgatott is,
mikor örült, topogott is -
nem csinál már több lábbelit,
szeretőt is talált pedig,
harcos volt a teste-lelke,
díszt: sortüzet érdemelne.
A három rettentő kovács
halottunk sírjánál megáll -
az egyik tüzet fújtató,
hogy meg ne hűtse a halál.
A másik tüzes, százkilós
abroncsból glóriát csinál, -
szoknyában van a harmadik,
izzó gyereket kalapál.