Tréfás személyek előttem komoly dolgokat mondottak,
mögöttem lévő magam sem vagyok
nálamnál kissebb állít meg mindig végén a soroknak
akit ti nőnek neveztek s aki titokban is csak néha tesz nagyot
ám bocsánatos kérés kell itt, ő az aki fölénekli rejtelmeimet
s bár megfelelni nem tud senki az ő húsa az ő csontja tudja hogy minek
s bár életem ének volna, dolgok dolga, hogy ő énekel
s az én szivem az elejtett nem tehet mást minthogy fölemel
hozzáemel gyönyörűket, nagyokat, mik hiábavalók
és lehet tán összekötnek emez égi idegen adók
és ha Erzsinek is mondom több ő nekem és ha Attilának mond is kevesebb vagyok
s bár ezek itt emléksorok szivemben én magamra hagyott
kell hogy messze elhajoljak hűs kezétől - homlokom csak üszköljön tovább -
itt ez idegen papíron; de mi Bözsi álljunk, szálljunk, egy kettő odább
mert hogy még gyerekek volnánk, Attila majd verseket ir szépet és sokat,
Bözsi pedig elénekli nagyon szépen a folyóktól hallott titkokat.