Dongó ődöng az erdő szélinél.
Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg.
S tovaringatja fodrosan a szél
a tűnődve zümmögő időt.
Gyűrt, sárga táj, az égi mellig ér,
muharmező, kemény kötény, nehéz -
mi van benne? Amott fut egy kis ér
s itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz.
Poros a víz, nincs kedve kékleni.
Zörrenő fák közt pikkelylik az út -
és gomolygón új korunk vénjei,
kik elhagyták az omladó falut.
Hátha kenyér nő idegen igán.
Lassan ügetnek, barnák s csontosak.
Csöpp cókmókjuk gunnyaszt a taligán.
Fönn felhők lágy batyui bomlanak.
S sziszeg a por, rájuk locsog a sár -
na, ki ád nektek munkát, kenyeret?...
Tétova szunyog sír és a határ
száraz szemekkel magába mered.