Kuka kakuk mekegett,
kis göndör domb röfögött,
mosoly szállt az érre
s a kiázott fák töve
sárga foggal röhögött
a lakzi hírére. Lám, lám.
„- Édes úrnőnk házasul!
Hé munkás! Hé bércseléd!
Meghívott a tőke!
Itt a levél, legalul
napszám-pengő a pecsét -
kétség nincs felőle!” Lám, lám.
„- Görbe karónk meghízott!
Kolbász lesz belőle, ám
paraszti bendőbe!
Napszámos is inni fog -
sárga bor a láthatár,
pezsdül erjedőbe!” Lám, lám.
„- Kiki ezer egeret
kap a mezőn - fogja meg!
Jó lesz egyelőre,
az idén, hogy spájz legyen
s hogy ne álljon üresen
a kamra jövőre!” Lám, lám.
„- Mert a tőkés uraság
nem az ördögök menye;
ég a főkötője!
Ezért áll a napvilág
helybe, mint a jegenye
viharos időbe.” - Lám, lám.