Mint egy tányér krumplipaprikás, lassan gőzölög lusta, langy estében a piros palás, rakás falucska.
Itt is, ott is karcsú füst - remény - tünődni, merre szálljon, áll kicsit a kémény küszöbén és int a tájon.
Akácocskát babrál a homály. A fa telt, kicsi keble beléreszket, csöpp sóhaja száll - levegő-lepke.
S körülem, míg elfed hallgatag a lágy borongás bokra, ugatások némán hullanak nagy bársonyokra...
...Lámpát gyújtanak az asszonyok. És erőlködve, rángva, égbe röppenne, mint elnyomott lélek, a lángja.
El is lobban mind... Egy fény a rét. Az anyás hold-világa elé nyújtja kövér tenyerét egy bodza-ága.
Örök boldogság forrása mos egy rekedt, csorba téglát. Smaragd Buddha-szobrok harmatos gyepben a békák.
A vadzab, ki kardot vont elő, fejét mélyen lehajtja. Most a dicsőség és az erő a repedt pajta...
...Benne csend van. Mintha valami elhangzott volna csengve. Fontolni lehet, nem hallani. Nincs, csak a csendje.
S ahogy földerül az értelem, megérti, hogy itt más szó nem eshetett, mint ami dereng: eke és ásó.
Szó, mert velük szólal a paraszt napnak, esőnek, földnek. Szó, mint szóval mondom én el azt gondos időnek.
Szó, mint csecsemőnek a mosoly. Veregetés a lónak. Szó. De tiszta értelmű, komoly tagja a szónak...
...Hallgatom az álmodó falut. Szorongó álmok szállnak; meg-megrebbentik az elaludt árnyú fűszálat.
Alszanak az egek, a mezők. Ostorok, csizmák, kések. Lombok közt a tiszta, tág közök. S a levélrések.
Alszanak a nyers, nehéz szavú, kiszikkadó parasztok. Dombocskán, mint szívükön a bú, ülök. Virrasztok.
Cookies on Poetry Cove