Diványon fekszem, sziszegek:
„Na várjatok!...” S egyszerre hallom
- gyötrően munkát! kenyeret!
kiabálnak az uccasarkon.
S rohanok, majdnem azt sikoltom -
„Várjatok hát! Megyek, megyek!...”
Mit gyerekes dac! Igazi voltom
küzdő, emberi szeretet.
mert megoszlik, mint az egy-élet
az egy-igazság maga is.