Csodálkozó bogarak közt lépkedek bátran,
Ha felhő volnék, szárazságban járnék csak erre,
Elkerülném a kirándulókat, összeszedik ők a papirt, nehogy jövőre eső legyen,
Viseltes ruhájuk alól forró testük felesel a siető nyárral,
Hétnapravalót játszadoznak és egy bujtató lombról
Feledékeny madár figyeli
Az örömüket.
A lányok szagos lépte nyomán kibútt ez az ártatlan kavics,
Ez a kavics nem József Attila és a fű se, én se vagyok az,
Én a barátja vagyok itt mindennek, tenyeremben a jó dió háládatosan roppan ketté,
A belékevert szalmaszálat hajamból vigyázva kihúzza az ág -
Mező, mező, szaladtató, akár a kedvesem termékeny karjaival,
Téritő lengésü szoknyájával a fiatalemberek élén jár ő,
Minden szagodat néki adtad, virágozzunk most hát nélküle.
Te rengeteg,
Ég felé fordított paizs!