Nem adatott meg mindenkinek A balgaság, mely a füvekben ég, Tudom én jól, tudom én. Csak pazaroljam,
Csak tékozoljam Szegénységem, Alázatosságom, A friss levegőt,
A rigókat, A földek bőízű nedveit, A futkározó mezei virágokat, melyek homlokukon hordják álmaim S huncutul dörgölőznek
A nyihogó kancák bokáihoz. Lehetnék én a kőműves, aki Mikor ölel, Megroppantja az asszony derekát -
Házat, börtönt és templomot épít magasra, De délben lehever a téglák mellé, Megeszi a kenyeret, szalonnát, hagymát, nagyot nyujtózkodik, Szusszantva-kortyantva vizet iszik még
És máris alszik és mosolyog, Mint a legbölcsebb halott fáraó. Lehetnék én a könyvelő is, Akinek vannak főnökei,
Vagy a szabó, kit nem irigyelnek, Ha jól varr kabátot s rossz az asszonya - Sokat dolgozik, de sztrájkol, Ha kicsi a bér -
Lehetnék vándor hasbeszélő, Hisz annyi sok madár zokog, csapkod, kacag benn a szivemben, És szónok is, szellemes, aranyszájú! Aki fönn áll az emelvényen,
Kis pocakját megveregeti S beszél a nép nagy nyomoráról, Melyet csak ő tud eltiporni, Francia szabású félcipőben -
S éljen! éljen - dübörög a nép, Egymást tiporják, hogy jobban hallják - Mintha nagy, sötét alagútban sok szép gyorsvonat rohanna egymásba S én szebben tudnék bolondítani!
Lehetnék paraszt, pap, remete, zsúrfiú, bankár és király is! Fogadjátok hát balgán, együgyüen Balga, együgyü szivemet.
Cookies on Poetry Cove