A gyenge bokor levelét
fátyolba burkolá a dér,
jaj, nemsokára itt a tél,
a bokorugró hócseléd.
Pamutszoknyáját a ledér
fejünkre boritván cselét
ködökből szövi és csalét
a zsíros, pirítós kenyér.
Csuszkás az erdei fenyér,
min medve korcsolyáz eléd,
üres két mancsa bús tenyér.
S mint munkabér potyog beléd:
a nyár az egekben henyél,
mig szíved főzi ételét.