Acélgömbbe tömíttetett egyedülvalóság,
Lassan, csillogva, kéményem ormáról - emelkedj!
A magos virág szirmaiból véled száll föl Isten elvesztett koponyája,
Fönnsíkok fagyott zuhatagja zokogva indul néked -
Ki gurul most végig rajta roppant hurjait zengetően?
Acélgömbbe tömíttetett egyedülvalóság,
Körben térdeplő elefántok irányozott ormányai fölött: emelkedj!
Minden szépen füttyentő vonat beleragadt az alagutakba,
Vén gőzök buggyannak a kátrányfolyam buktató medrén -
Dühödt ebek terelik ott a bús hullák keserű nyáját.
Ki az esőt sötét barlang odvából vigyázza,
Kedves annak az árva ég vakságot dobó dördülése -
Minden villám feléd cikáz és benned hal meg -
Acélgömbbe tömíttetett egyedülvalóság,
Emelkedj!