Margitsziget, hol joghurtot söröztem,
hol csókolóztam állva, séta közben -
Mily drága vagy, lágy röptü lombjaiddal,
polgári áron enyhült gondjaiddal!...
Mint egeret a macska, a melegben
csak lestem, egy levélke hátha lebben.
Ugy izlett már a levegő is régen,
mint állott sör, habja se volt az égen.
Kiléptem hát, hogy enyhülésre leljek, -
de „Hoch!”-ok zugtak és rekedtebb „Heil!”-ek,
csámpás Wotanok téglavörös arccal,
több mecklenburgi kisiparos dalkar
zajongta, hogy csak ő van a világon
és megvalósul a keleti álom!
Barna szmokingban huzták a zenészek -
de kinek huzták? melyik nép a részeg?
Ezt ők döntsék el, a felsőbb hatalmak,
akik nem adtak egy pici nyugalmat.
Mert én azon tünődtem meglepetve,
mért mentem éppen a Margitszigetre?