A lovak kihaló fajából való
Húsz évszázad döglött ki alattunk.
S de jó a fáradt embernek az ágy.
Szálláscsinálónk megbolondult,
Komám, itt más már nem marad,
A mában bérelünk szobát.
Mivelhogy hát sokat szaladtunk,
Azt hittük, hogy sokat haladtunk.
Ótától-ótáig lerongyolódott
Lábunkról már a lábbeli,
Vargát ugyan találhatsz eleget,
Foltnak valót is éppen eleget,
De ezt a világot kinőttük mi már,
Nagyobb kell, jobb kell: bennünk s a tetőn
A szélkakas ősz szele kornyikál.
Ez az ősz nem ért el volna minket,
Ha el nem hagytuk volna az eszünket,
De visszamenni s úgy újra előre?
Nyárson sütöttük valaha a csókot
S most köhögés ellen szopogassunk
Csóknak csúfolt cukros kis izét?