Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek.
Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok.
Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a madár se jár
A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak portengerétől
Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan villamosságot
Följebb tolom fejemről a fellegeket, de azért érzem a levegővel
Cirógatnak a tavalyi bimbók, s a lehullott levelek nyomdokai
Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek
A madarak meghalnak fölötte, szívére hull kicsi, hideg testük.
Nagyon szegény az ember,
Ha egyedül van és kedvesét szeretné harapdálni,
De úgy, hogy az őneki mégse fájjon.