Ki gyáván várja a halált,
Magába zárja azt a föld,
Midőn a száj lilára vált
S két szeme rémületre tört.
Annak nem nyitja a titok
Bordó, nehéz, nagy függönyét,
Csak aki bátran állitott
Elébe s büszkén tépi szét.
Ó nagy, ki bátran odaállt,
Hol búg a néma sejtelem
S szolgáját hívja, a halált,
Alázattal ki megjelen.
Minden liliom illata
Hűlő, meleg szivén libeg.
Ó szent, ki bátran, át, oda,
Ifjú lélekkel halni megy!