Hol Párizs ujjongó szimfóniája
Zöldes fák árnyán halkká finomul,
Hol szökőkút csacsogja vidorul,
Mily szép a nyírt park alkonyati bája:
Ott áll a szobra fehér csöndesen,
Watteau, a törpe ember ott mereng el
Kacér Párizs egén nagy nyílt szemekkel,
Mosolygón, némán és negédesen.
Alant egy asszony, tán maga a Szépség,
Ajkán rajongás márványmosolya,
Fehér rózsákat nyújt felé fehéren.
Watteau! A szerelem szomorú kéjét
Nem élvezé e törpe gnóm soha
S most csókokat hall minden csöndes éjen!