Szűzebb szivet e sáros élet
Nem dobogtatott még soha,
Mint az én szép, szomorú szívem,
Mely él vérezve és szelíden,
Melynek e tájék Golgota.
Fehér szépségek tisztasága
Ragyog szívemben csendesen.
Megyek a sápadt olajfáknak
Nemes, nagy árnyán s e világra
Alig vetem tekintetem.
Csak a bús csillagokra nézek
És boldog nem leszek soha,
Csak más, jobb táján e világnak.
Ó engem oda sírva várnak
S hogy itt maradtam még, csoda!