Tűnik, múlik az egy emberöltő
S én maradok a falusi költő.
Miket szívem gyermetegül áhít,
Nem látom nagy városok csodáit,
Miket minden boldog apacs láthat,
Tünde nőket, fényes operákat.
Mint a bakter kicsi háza mellett,
Szalutálok tűnő életeknek.
Piros zászlót lengetek hiában:
Forradalmas, titkos, régi vágyam.
Körülöttem csönd van s réti rózsák.
Ó ki tudja, tán ez a boldogság?
S én dalolva fölnézek az égre
S meghalok, mint isten szegénykéje.