Ó, hol a régi, régi, csöndes ősz,
Az édes bánat, mely mélán esőz
S mint finom köd szitál szívünk felett,
Mely hervad, mint a bíbor levelek?
És hol a régi, régi alkonyat,
Mikor hiába fájó álmokat
Lelkünk, e halkan zengő zeneszer
Dallamba tördelt, mely nem veszhet el.
Szavak pompája, gyémánt és arany,
Én gazdagságom, ó be oda van!
Vér és tűz büszke bíbor tengerén
Papírhajómmal mit keressek én?