Kis életemmel szemben, kék szemével
Nyugodtan néz a mély, nagy végtelenség,
Ragyog, ragyog és mosolyogva néz le
Elcsukló sírást, elfutó szerencsét.
Én itt ülök és írok a magányban,
A gyertya fogy, az örök fény közelget,
Mint siralomház árnyán ül az árva,
Szegény rab s örvény párkányán a gyermek,
Ó végtelenség, szép, mély végtelenség,
Szemedbe néznék s lehunyok szemem.
S alélva, mint álmában gügyögő fény,
Neved szólítom bús szerelmesen.